Küldetés

Nálam Ön vezet!

A személygépkocsi-vezetés gyakorlati oktatásának ismerete és módszertana

Jegyzet gyakorlati szakoktatók részére

Mintegy 30 évvel ezelőtt az amerikai autósiskolák kézikönyvei úgy építették fel az autóvezetéssel kapcsolatos műveleteket, cselekvéssorozatokat, hogy egyetlen KRESZ szabályra sem hivatkoztak. A jelöltek bevezetését a közlekedés gyakorlatába a gépjárművezetés lélektanával indították, mondván, minden gyakorlati művelet elsajátítása, így a járműkezelés, járművezetés is az emberi cselekvésstruktúrára épül.

A hazai gépjárművezető-képzés már hosszabb ideje szinte kizárólag a közlekedési magatartás következményeivel foglalkozik. Azt tanítják, hogyan kell működtetni a gépjárművet, hogyan kell fékezni, kanyarodni, megállni, nyomatékot (sebességet) váltani, hol kell elsőbbséget adni, hol tilos parkolni, hogyan kell alkalmazni különböző helyzetekben a közlekedési rendszer szabályait. A hazai járművezető-képzés rendszerében, folyamatában jelen van egy olyan, évtizedek óta berögződött törvényszerűség, amely szerint azok a képzési módszerek, eljárások nevezhetők hatékonynak, amelyek minél kisebb fajlagos ráfordítással képesek a legmagasabb képzettségi szintet elérni.

Az alapképzés folyamatában elérhető legmagasabb képzettségi szint az előírt vizsgafeltételeknek való megfelelés. Valójában azonban a megszerzett tudás, ismeretanyag és tapasztalat nem azonos a közlekedésben való biztonságos és hatékony önálló részvétel képességével, ennek ellenére a képzés két szorosan összefonódó, egymásra épülő, de metodikai szempontból elkülönülő része (a gépjármű feletti uralom elsajátítása és a közlekedési helyzetekhez való alkalmazkodás) mindezt a vizsga letételével elkönyveli.

A hagyományos felfogás szerint ugyanis az a jó gépjárművezető, aki mindig ura járművének, pontosan ismeri és betartja a közlekedési szabályokat, saját hibájából nem okoz balesetet. Ez azonban nem elég. A leírtakon túlmenően lényeges, hogy a „friss jogosítványos" rendelkezzen megfelelő partner- és önismerettel, agresszivitás és félelem nélkül közlekedjen, legyen képes biztos helyzetfelismerésre és döntésre, vészhelyzetben cselekvő alkalmazkodással, tudatosan fejlesztett érzékkel védje ki mások hibáját. Ehhez a hagyományos erények, a klasszikus vezetéstechnikai elemek gyakorlati kiegészítésére, más vezetéstechnikai fogásokra, más gondolkodásra van szükség.

Hangsúly áthelyezés a „van" helyzet elsajátítására

Az elmúlt évtizedekben szervezett, hatósági vizsgához kötött tanfolyami alapképzéseken csak a törvényesen előírt közlekedési szabályokat, és a járművezetéshez szükséges minimum feltételeket tanították, vagyis a „kell"-en volt a hangsúly. A folyamatosan és gyorsan korszerűsödő technika, a kedvezőtlen irányba megváltozott forgalmi viszonyok, a határok átjárhatóságának köszönhető idegen környezeti viszonyok, és nem utolsó sorban a vezetni tanulók „fiatalosodása", megannyi új többlettudást igényel. A kezdő vezető mindezeket gyakran „igen drágán", súlyos „tanulópénz" árán szerezheti meg, ugyanis a „van" helyzet elsajátítása ellenőrizetlenül, és szabályozatlanul, élesben folyik az utakon.

A vezetői engedély megszerzését követően - amikor megszűnik az állandó oktatói kontroll - minden közlekedési résztvevőben előbb, vagy utóbb felszínre tör saját közlekedési pszichológiája, egyénisége. Miután az ember gondolkodó lény, úgy ítéli meg, hogy az engedély birtoklásával kellő önállósághoz jutott, tehát oka van kialakítani saját közlekedési magatartását - éppen saját védelme érdekében. A következmény: mindenkinek saját felfogása lesz a közlekedésről. Nem külső benyomásaik, hanem szubjektív élménytartalmaik, vágyaik, kívánságaik szerint közlekednek. Mindenkiben egy olyan előítélet lesz úrrá, amely a fejlődés- és kultúrtörténeti tradíciók során alakult ki benne, és nem az, ami a közvetlen közlekedési környezetében történik.

Baj akkor van, amikor a különböző előítéletek, közlekedésről alkotott nézetek - például gyorsan megyek, hogy időt és teret nyerjek, „lassan járok, hogy tovább érjek" - súlyosan eltérnek egymástól, és adott szituációban ütköznek. Az emberben rejlő előítéletek, nézetek, gyengeségek, hibák, egyszóval „viselkedési betegségek", gyakran már oktatás közben felszínre bújnak, amit az oktatónak megfelelő módon és időben „kezelnie kell", az ok feltárására kísérletet kell tennie. A jó szakoktató egyben pszichodiagnoszta is, tudja, hogy a kezdő vezető egy tényleges, és fokozatosan halad a többé-kevésbé befolyásolható „van" viselkedési helyzetből indul, jogilag kötelező „kell" felé.

Tudomásul kell venni tehát, hogy a járművezetés gyakorlati oktatása komoly pszichológiai feladat, ugyanis a viselkedés, cselekedet formálásának tárgya, a „van" élmények, tapasztalatok, magában az emberben rejlenek. Nem a járműkezelés (irányjelző, kormánykerék, stb.), járművezetés (kanyarodás, kikerülés, előzés, tolatás stb.) megtanítása a nehéz, hanem a társas együttélés szabályain alapuló, fejben megfogalmazódó, folyamatosan megvalósuló közlekedési magatartás kialakítása.

Az oktatás során el kell érni, hogy a tanuló tanuljon meg viselkedni, cselekedni, vagyis vezetés közben az objektív környezettel, helyzettel, feltételekkel és következményekkel állandóan interakcióban legyen.

De vajon megváltoztatható-e a megváltoztathatatlan? - teszik fel sokan a kérdést. Tény, hogy csak egységes, komplex szemlélet alapján javítható a rendszer, amelyben az ember csak egy, de igen lényeges részrendszer. A közlekedés áldozatait leggyakrabban azzal temeti el a krónika, hogy nem figyeltek eléggé, pedig a gyakorlati oktatás alatt számtalanszor elhangzik, hogy „figyelni kell" a forgalomra. A csak „figyelni kell" felhívás, figyelmeztetés kevés, nem más, mint struccpolitika. Miután a balesetek közel 80 százaléka valóban figyelmetlenség miatt következik be, az oktatók felelőssége különösen nagy abban, hogy megtanítsák a rájuk bízott tanulót arra, hogy „mit és hogyan kell figyelni", „mit és hogyan kell látni", és nem csak nézni.

Fel kell „törni", fel kell lazítani azt az évek alatt letapadt, megmerevedett formulát, amely nagyrészt kimerült a „kell" szüntelen hangoztatásában és variációinak ragozásában. Az oktatók többsége ma nem ismeri, így a „végzős" tanulók sem ismerhetik meg a „figyelmi tevékenység" alakzatait és formáit, fiziológiai, pszichológiai, szociológiai működési feltételeit, az alvás, étkezés, öltözködés, fáradtság, pihenés és társas környezet állandó variációjának befolyásoló szerepét a figyelmi tevékenységre.

Emberi tényezők - tudás, lelkiismeret és felelősségtudat

Az emberi tényezőknek óriási szerepe van a közlekedés minőségének alakulásában, nem utolsó sorban a balesetek létrejöttében. Aki járművezetésre vállalkozik, attól elvárják, hogy mindazokhoz az út-, időjárási, forgalmi és egyéb viszonyokhoz alkalmazkodjon, amelyekkel tevékenysége során szembesül. Így, a közlekedő emberre háruló feladat megoldása olyannyira nehézzé vált, hogy az annak való maradéktalan megfelelés szinte lehetetlen.

A gépjárművezető viselkedése - attól függően, hogy különböző átmeneti tényezők, hogyan hatnak egymásra, és az ember egyéni jellemzőire (fizikai, fiziológiai, intellektuális, személyiségbeli, szociális, gyakorlottsági) - egy olyan skálán mozog, amelynek egyik végpontja a biztonságos közlekedést, másik végpontja a veszélyes közlekedést jelzi. Vezetés közben, egy adott szituációban minden gépjárművezető viselkedése veszélyessé válhat, attól függően, hogy a közlekedési történésben szerepet játszó tényezők milyen hatást váltanak ki. Ezért nagy jelentősége van annak, hogy még az oktatás kezdeti fázisában legyen képes felmérni az oktató a tanuló vizuális érzékelését, távolság és sebesség becslését, akusztikai hatásokra való reagálását, tárgyak, jelenségek észlelés, felfogás, azonosítás utáni megítélését és válaszadását, különböző útszakaszokon, forgalmi viszonyokban, váratlan és bizonytalan helyzetekben kialakult stressz tűrő képességét stb.

Amikor emberi tényezőkről beszélünk, tisztában kell lenni azzal, hogy a kifejezés elsősorban a komplex közlekedési környezet alkalmazását jelenti az ember teljesítőképességéhez, és csak másodsorban fordítva. Mégis sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy az embert kell adaptálni (kiképezni) a közlekedési követelményekhez, ami nem jelent mást, mint kialakítani, szabályozni az ember közlekedési viselkedését a bonyolult biztonsági feltételek és előírások alapján. Mindez nem könnyű feladat, különösen akkor nem, ha tudatában vagyunk annak a felismerésnek, hogy az „ember-jármű-út környezet" rendszer egy olyan funkcionális egységet alkot, amelynél bármelyik részrendszer szeparált kiemelése könnyen tévútra vezethet. A szakoktató feladata ebben a bonyolult rendszerben nem lehet más, mint az, hogy a legjobb tudása és lelkiismerete szerint készítse fel tanulóját a közlekedésben való közösségi viselkedésre, cselekvésre úgy, hogy a tanuló minél több hasznos ismeretet, jártasságot, készséget és felelősségtudatot vigyen magával.

Régebben olvastam ezt a tanulmányt. Hihetetlen ismerethalmaz van a fogalmazás mögött. Nekem nagyon „bejött”. Közvetlen előadásként hatott rám. Ezért adom közre, itt-ott kiemelésekkel. Hiányosságom, hogy a forrásmunkát nem jegyeztem meg.

Tartalmát és végigvitelét küldetésként tudom ajánlani!

Köszönettel:      

Dékány Zsigmond

iskolavezető

„Felismerjük a közlekedési helyzeteket!”